Hankook Ventus gumik a Forma 3-as EB-n
A Hankook megerősítette, hogy folytatja hivatalos beszállítói munkáját, az FIA Formula 3 Európa Bajnokság, 2014-es sorozatában. 11 hétvégén keresztül, összesen 33 versenynapon. A versenynaptárban először szerepel a magyar nagydíj és a Hungaroring! Sőt, nem is olyan sokat kell várni a hazai futamig. 2014.05.30-án kezdődik a magyar versenyhétvége.
A Hankook, a sorozatra elkészítette Ventus abroncsának forma változatát. A slick gumik, az ígéret szerint fokozott tapadást jelentenek majd a csapatoknak. Persze ehhez, ahogy Manfred Sandbichler, a Hankook motorsport részlegének vezetője elmondta, a csapatoknak ismernie kell a gumikat, hogy a legtöbbet hozzák ki belőlük. A továbbfejlesztett forma abroncsok miatt pedig erre fokozottan szükség lesz.